Vera júliusban tölti a káposztás rezidencia programját a Malomnál. Koncepciója azonnal megnyerte mindenkinek a tetszését. Az alábbi interjúból kiderül hogyan jutunk a Tisztviselőtelepről Nagyvázsonyba, az elvarázsolt káposztáskertbe pár hónapon belül a gasztronómia vonalán.
Mivel foglalkozol jelenleg?
Egy új budai kertvendéglő megnyitásán dolgozom egyrészt, az lesz a neve, hogy ODA és az egykori Czakó kert helyén lesz. A Vasas Food Clubbal is törődök, ami a Vázsonyi Malom előszobája. Továbbá az Újbudai Önkormányzatnak bedolgozom egyrészt kerületi projektek kommunikációs mentorálásával, másrészt egy fesztiváljuk gasztronómiai reformjával. Ami meg az agyam nagyrészét kitölti és mindenbe beleszövődik az az, hogy elkezdtem egy saját projektet yo8vagyat néven. Ez jelenleg lakásvacsorákban manifesztálódik, aztán ki tudja merre visz az utam. Sejtéseim vannak.
Mit csináltok a júliusi 'rezidencia' programon?
A káposztát megtöltjük tartalommal. Mármint szoros és tág értelmezésben egyaránt. Egy hatnapos tábort tervezünk, ami egy véresen komolyan vett rekreáció, a töltött káposzta műfaj lelkiismeretes körbejárásával. Tematikus napok lesznek, amiben a Szent Istvántól Benke Laci bácsin át Futuro Hungaroig táplálkozunk a volt és a leendő magyar gasztronómiából és kultúrából. Elég szigorú szabályok lesznek, például nem szabad beállítani ébresztőt és akaratunk ellenére tilos kifáradni. Remélem esni fog.
Mi foglalkoztat mostanában igazán a gasztronómia területén?
A magyar konyha. Érdekel az is, hogy mi volt jó régen, amikor aki főzött, az nem tudott írni, aki írt, az meg nem tudott főzni. Ezért alig vannak bizonyítékaink. Ahogy hatással volt ránk minden, erre a magyarnak nevezett kulturális átjáróházra. Jó elmerülni a közelmúlt konyhaművészetében is, amikor mindenre aszpik került, vagy amikor a hiánygazdaság tette találékonnyá az embereket. Hitlerszalonna. Eddmegleves. Finomfőzelék. Ezeknek az esztétikája is végtelen inspiráció számomra. A politikai gasztronómia is foglalkoztat, Németh Szilárd, Gyurcsány Ferenc, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Illetve ami pulzál bennem még az, hogy sok szempontból most egy generációváltás van és rengeteg ember, aki az előző kort képviseli, annak a receptjeit, praktikáit és pontosságát ismeri, épp az élete végén jár. Szeretnék átvenni és dokumentálni minél több tudást. Ennek még nem tudom a formáját, de majd kialakul. Bárcsak csinálnék egy videó sorozatot Mentés Másképp címmel, amiben végig járom a Kárpát-medencét és rögzítek minél több dolgot, mint Bartók az Utolsó Óra projektjében. Most, hogy leírtam, legalább számon lehet kérni.
Comentários